ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

A legfinomabb ételek titka a személyesség, vagy annak a személye, aki készítette, vagy annak, aki elfogyasztja. A válogatós gyerekeknél olykor meg is feszülhet az ételt készítő alany, akkor sem jár sikerrel. Ám olykor, ha magát a válogatós gyereket tudjuk bevonni, talán csak megeszi, ami elé kerül. Sokszor, sokféle vicces, játékos, cseles, trükkös kiegészítőt mutattunk már étkezésekhez, mert bizony, ezek sem elhanyagolhatók egy rosszevő gyerek esetében.

Most névre szóló, személyesen csak annak a bizonyos gyereknek készült tányérokat és alátétet találtam. Az Alphabet Plates-nél a szülő csak leadja, mi a gyerek képe és neve, kedvenc étele, sportja, ők pedig elkészítik belőle a tökéletesen egyedi étkészletet. Bármilyen nyelvet választhatunk, és ahogy ebből is következik, világszerte szállítanak.

A végeredményeket elnézve azt kell mondanom, egy próbát mindenképp megérnek. De szerintem, ha nem is fogy majd el róla mindig a kitálalt étel, biztos, hogy ezentúl a gyerek erről kér majd enni. Később pedig remek kis emlékké válhat.

A tányérok természetesen BPA-mentes melaninból készültek, az alátétek pedig lamináltak. A tányérokat mosogatógépben is el lehet mosni, az alátéteket meg persze, elég csak leöblíteni. Praktikusak, szépek, mi kell még?

Forrás: Alphabet Plates

Nagyon egyszerű alapötletből született meg a Tukluk. Benedikt Kirsch és Katharina Schildgen designerek ugyanis csupa egyenlő oldalú háromszöget vágtak ki a merev habszivacs alapanyagból, majd különféle színű öko-tex huzatokkal látták el a darabokat. A csavart ez esetben az jelenti, hogy a huzatok mágneseket is rejtenek, így az egyes elemek könnyedén és tetszés szerint rögzíthetők egymáshoz.

Hogy a gyerek mit csinál belőle, annak valóban csak a fantáziája szab határt, márpedig az van nekik dögivel. Erre jó példát szolgáltatnak az alábbi képek is. Lehet belőle kuckó, sátor, hajó, de szimplán csak vendégmatrac is, ha a nagy duihajkodásban kifáradna a sereg. Én szívem szerint simán kivinném a kertbe is.

Forrás: Tukluk

A Perpetual Kid adott már többször írnivalót az ujjaink alá, volt itt már Pinokkiófejű vécékefe és dohányzó nemzedéket nevelő játékcigi is tőlük. Most kelemenbandi barátom talált és küldött nekem linket tőlük, amin egy újabb, nem annyira hiánypótló, mint inkább igényteremtő terméket találhatunk. Nem mondom, hogy értelmetlen, de hogy nem tartozik a hú-ez-aztán-nélkülözhetetlen kategóriába, az is biztos.

Az oldalon nem annyira gyerekeknek szánják, mint inkább gyermeteg lelkű felnőtteknek, akik szeretnék utánozni a kölköket és/vagy újraélni a gyerekkorukat és ujjal enni a bármilyen kanállal ehetős ételt. Nehezen tudom elképzelni, hogy erre az ötletre tolonganának a jelöltek, akik innentől kezdve ilyen kanállal tolnák be reggel a joghurtot az arcukba, de persze, a piaci rést be kell tömni, értem én.

Azonban továbbgondolva, nem annyira dőreség ez egy gyerek mellé, mondjuk utazós kanálnak, bár arra meg ott van az eddigi utazós kanál, de mindegy, azért ez különlegesebb és biztos megvan az előnye is, hogy miért jó, ha ujjunkra húzott kanállal etetjük a gyereket. Remélem, jár erre pár pszichológus és elmagyarázza.

Forrás: Perpetual Kid

Közeledik a gyereknap - bár nálunk minden nap az -, mikor persze leginkább a kölkök jobbik oldalát illik fényezni. Pedig az életünk a gyerekek mellett legtöbbször nem egy fáklyásmenetre, sokkal inkább egy túlélőtúrára hajaz, főképp állóképesség, kreativitás, rugalmasság és elnyűhetetlen idegek terén. Utóbbiaknak különösen jó hasznát vesszük, mikor a gyerek hülyeséget hülyeségre halmoz.

Nálunk sincs ez másképp, de ami engem mindig vigasztal ezekben a helyzetekben, hogy kis idő elteltével roppant jókat lehet röhögni az efféle baklövéseken. Csak egy példa gyorsan: úgy kétéves lehetett, mikor egyik reggel arra ébredtem, hogy valaki - na, ki lehetett? - felháborodottan kiabál az előszobában: Na, cica, hagyjál, mennem kell dolgozni! Az én édes gyerekem ült az előszoba kövén vállán a táskám, annak tartalma gondosan szétterítve a padlón, és veszekedett a macskával. Gyereket és macskát betettem a szobába, rács bezár - persze, simán kinyitotta -, összeszedtem a cuccom, mennék ki a konyhába kávét dönteni a fejembe.

A konyha közepén egy háromnegyed kilós kenyér hevert, valamint egy tizes tojásdoboz. Már messziről látszódott, hogy a tojásoknak annyi - egy részük a konyhaszekrényen végezte, más részüket gondosan visszatették héj nélkül a dobozba -, ám mikor a kenyeret megemeltem, kiderült, hogy annak is. Csak a héja maradt meg, a belseje szőrén-szálán eltűnt. Mire itt is összetakarítottam és megittam a kávém, a gyerek megkaparintotta a színtelen és férfikézzel is kinyithatatlan körömlakkom, gondosan kifestette a körmeit könyékig, majd a lábszárát, aztán a maradékból kirázott egy keveset az ágyunkra, majd a TB-kártyáját - honnan került elő? - beledobta, és beleült pizsamástól. A TB-kártya azóta is merev, a pizsamán pedig ott maradt a feliratok egy része.

Ám ez sem volt elég: felnyitott egy bontatlan doboz popsikrémet, egy részét a hajára, egy részét akkurátusan, egyenletes rétegben a szekrény ajtajára, egy részét pedig a macskára kente. A szekrényt már neki kellett letakarítani, csak a macska és ő maradt rám. Érdekes módon, a macska viselte jobban a fürdést.

Azóta is számtalan, pillanatnyilag falat kaparós, egyébként roppant szórakoztató kalanddal édesítette meg az életünket. De nyilván nemcsak nekünk vannak hasonló sztorik a tarsolyunkban, ezért nyereményjátékunk is erről fog szólni. A feladat a következő:

A gyerek csínytevésének eredményét az első sokk után - már pusztán terápiás okokból is - fotózzátok le, majd a Gyerekszoba Facebook-os rajongói oldalára töltsétek fel a képet - ha még nem vagytok tagok, akkor előbb természetesen csatlakozzatok! -, rövid történettel együtt - tényleg rövidnek kell lennie, a Facebookon van egy bizonyos limit.

Érdemes igyekezni, hiszen minél előbb felkerül, annál előbb tudják a többiek lájkolni a fotókat. Márpedig a lájkok száma a döntő: minél több embernek tetszik a Ti képetek, annál jobb, ugyanis az első három legtöbb lájkot begyűjtő kép feltöltője nyer! És hogy mit?

Az első legtöbb lájkot összegyűjtő képet egy gyerekfüggőággyal honoráljuk a Fuggoagy.hu jóvoltából. Ez a függőágy 100% pamut, és nemcsak egy kölök henyélhet benne, hiszen majd 120 kilogrammot elbír.

Volt itt már mindenféle matrjoskás poszt a blogon, a múlt évben határozottan újra divatba jöttek ezek a gyerekkorombeli orosz, egymásba rakhatós játékok. Most itt egy újabb, csak kicsit másképp: Irina Troitskaya ugyanis kissé újragondolta a matrjoska babákat és különleges ruhába bújtatta őket.

Leállatizhatnám, de az olyan sokszor ellőtt poén lenne, pedig tényleg azok ezek az állat-köntösbe öltöztetett matrjoskák. Egyediek és helyesek  a nyomi arcok a bábukon, a színeikkel, természetességükkel és vonásaikkal egyértelműen meghódítottak. Főleg és sőt az első képen lévő, orosz mesékből vett alakokért kell teljes mellszélességgel rajonganom, el is kezdtek hiányozni a könyvespolcomról hirtelen.

Forrás: Irina Troitskaya

Mókás eleme lenne egy gyerekszobának Maarten de Ceulaer bőröndökből készített szekrénye, a Pile of Suitcases. Nemcsak azért, mert az utazást összeköti az állandósággal, de azért is, mert változatos, izgalmas formát és karakteres színeket is csempészne akár a tömeggyártásból kikerülő többi bútor közé.

Maga a szekrény egyébként Ralph Baggaley, egy brüsszeli bőrműves segítségével jöhetett létre, hiszen az alapul szolgáló bőröndök az ő keze alól kerültek ki. Hatalmas előnye, hogy könnyű, bármikor szétszedhető, darabonként szállítható - ami, költözésnél nemcsak raktér szempontjából előnyös, de ennyivel kevesebb doboz is kell majd -, és bármikor, tetszés szerinti konstrukcióban újraépíthető.

Szerintem állandóan világgá menéssel fenyegetőző kisgyerekeknek és kalandokra vágyó kamaszoknak egyáltalán remek választás lehet.

Forrás: Maarten de Ceulaer Design Studio

Julien Bergignat és Patrice Mouille francia tervezőket úgy látszik, igencsak megihlették a tatuk. Legalábbis az, ahogy páncéljukat meghajlítva masszív labdává alakítják magukat, hogy aztán a rájuk leső ellenség jól hoppon maradjon.

Ez a szelvényes páncél lett Julien és Patrice biciklis bukósisakjának, a HelmetB-nek az alapja. A sisak polipropilénból és polipropilénhabból készült, mely síkban kiterítve leginkább egy gerincmerevítőre emlékeztet - engem leginkább a Teleshopban agyonreklámozott Kozmodiskre -, de praktikus, hiszen így bárhová hurcolható, és könnyen tárolható is. Aztán pár laza mozdulat és máris egy roppant könnyű - és nem utolsósorban szellős - bukó várja az indulást.

Az alapanyag rendkívül olcsó, törhetetlen, ellenálló, és 100 százalékban újrahasznosítható. Tökéletes megoldást jelentene a gyerekfejek védelmére.

Forrás: Julien Bergignat

De ha nem is ott, hát mindenképp állatokkal. A Skip Hop ugyanis nemrégiben dobta piacra Zoo Lunch néven uzsonnástáska kollekcióját, amivel bármelyik gyerek könnyedén - és stílusosan - cipelheti magával az oviba, iskolába, osztálykirándulásra, családi piknikre vagy a játszótérre az elemózsiáját.

A Skip Hoptól megszokott minőség nyilván ez esetben is garantált - a táska egyébként teljes mértékben BPA-, ftalát- és PVC-mentes - , az uzsi pedig tuti, hogy hideg marad, főleg, ha a belső zsebekbe még jégakkut is teszünk. Ráadásul, mily meglepő, a táskák tökéletesen illenek a Skip Hop Zoo hátizsák kollekciójának darabjaihoz is.

Forrás: Skip Hop

Olyan ágyra találtam, ami tökéletesen illene abba a 2x4 méteres szobába, ahol a lányok éltek még az előző lakásban. Nagy fejtörést okozott a berendezése, a maximális helykihasználás és praktikum kellett vezessen, ami nehéz feladat az egyszeri anyának, főleg korlátozott anyagi keretek között.

A legnagyobb dilemmám talán az volt, hogy hogyan szuszakoljak be minden létfontosságú cuccot a szobájukba - mint például két ágy, játékos polc ésatöbbi -, hogy aztán még mozdulni, sőt urambocsá' játszani is maradjon egy kevéske tér.

A Joe Luker által tervezett ágy megmentett volna pár fejtöréses órától, mivel két ágy készíthető egy mozdulattal az egyből. Így L alakban van egy eltolt kvázi emeletes ágyunk, ami pont annyira alacsony, hogy a kisebbeket is nyugodt szívvel fel lehetne engedni aludni rá, ha lenne rajta leesésgátló, ami nincs, ezért aztán kénytelen vagyok mégsem csücskölni a szívembe annyira. De azért a csajok nagyobb korában már befogadnám.

Forrás: Joe Luker

Nem festmények, nem is grafikák, de még csak nem is furnérképek következnek. Ez alkalommal a papír mesterét, Daniel Mar-t szeretném Nektek bemutatni. A francia úriember ugyanis csodát művel ezzel az egyszerű anyaggal, nem is képeket készít, inkább vizuális költeményeket.

Az eredetileg fotós Daniel akkor ismerkedett össze jobban a papírral, mikor belekóstolt a könyvkiadásba is. Manapság pedig csak és kizárólag hófehér lapokkal foglalkozik, mondhatni a nagy fehérségből bukkanak elő egyszercsak a fantasztikus képek. És ami a legszebb, Mar úr kicsit sem hívja segítségül a modern technológiát, nem használ semmi különleges eszközt, csak a két kezét meg néhány vékony pengét - ahogy a WC-papír gurigás csodák esetében is így járt el Yuken Teruya.

Alkotásainak jó része szerintem különleges, egyedi varázst lophatna a gyerekszobákba is, és nemcsak a kisebbek, de a kamaszok is biztosan szívesen merülnének el egy-egy részletgazdag munkájában.

Forrás: Daniel Mar - Art Papier 

Szerintem a kerékkel ellátott dobozokkal való száguldás tipikusan - vagány -  gyereknek való dolog, még akkor is, ha a szülő durva szorítást érez úgy a szíve táján, ha tudomására jut, hogy a kölök mit művel. Van abban valami vadító, mikor fenn állsz a lejtő tetején a járgánnyal, ami gyakorlatilag semmi védelmet nem ad, csak a lendületed növeli. A sebesség akkor is hatalmas érzés, ha veszélyes és sérüléssel járhat.

Hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja a sok okos gyorshajtó is, aki bár már rég nem gyerek, úgy érzi, 160 alatt megáll az élet az autópályán, és a városban sem hajlandó 80-nál kevesebbel tötyörögni. Szerencsére vannak olyan felnőttek is, akik találnak más lehetőséget a sebesség iránti szenvedélyük kiélésére, akár a gyerekkor megidézésével is. Ők azok, akik indulnak vagy nézőként ellátogatnak a Ládaderbikre. Tudjátok, ez az a verseny, ahol mindenféle idióta kocsival zötyögnek lefelé a vállalkozók a hegyről. Mert ami gyerekként frankó kaland, az felnőttként is az lehet.

Philippe Starck designert szerintem senkinek sem kell bemutatni, lépten-nyomon belebotlunk az általa tervezett tárgyakba. Hogy itt a blogon még nem nagyon találkoztatok vele, az csak azért lehet, mert gyerekeknek való cuccokat nem nagyon készített még. De most összefogott az Intersection magazinnal, és tervezett egy ládaderbire való járművet.

A mahagóniból készült jármű persze nem az a fajta lesz, ami majd tömeggyártásra kerül, és netán bárkinek elérhetővé válna. A belül finom, sárga bőrrel burkolt, krómozott bringakereken futó szappanosdobozt már az első szkeccsek tanúsága szerint is a Bentley-vel akarták legyártatni. Ráadásul csak ez az egy darab készült belőle - egyelőre -, és ki tudja, ez meddig tart, hiszen fék egyáltalán nincs benne, csak két botkormány.

Forrás: Intersection Magazine - Yorgo Tloupas blogja

Egy olyan férj oldalán, aki megszállott Star Wars rajongó, szinte kötelességemnek érzem, hogy beszámoljak a Vader Project-ről. Ebben a kezdeményezésben 100 neves művész vett részt, akik egy-egy Darth vader sisakot dekoráltak ki, szabadon, minden fantáziájukat megmozgatva és felhasználva.

A Vader Project kollekciója négy éve vándorol: Los Angeles, London, Tokyo és a Warhol Múzeum után most újra Los Angelesbe érkezik, hogy ott a Freeman aukciós házban elárverezzék a teljesen egyedülálló sisakokat, a Star Wars fanatikusok, gyűjtők legnagyobb boldogságára. Erre az alkalomra adták ki a limitált szériás Vader Katalógust, amiben az összes sisak, mindenféle szemszögből látható, ebből láthattok képeket alant.

Nem csak és kizárólag az én férjem fanatizmusa miatt éreztem idevalónak ezt a projektet, hanem mert továbbgondolva a dolgot, milyen jó lehetne egy hasonló megmozdulás akár csak családon belül is, összehozva a nagyobb gyerekeket apáikkal kreatív módon, miközben apa kedvenc filmje lelkesíti őt is és a kölköket is. Persze az más kérdés, hogy honnan szerezzünk be Vader sisakot össze-szana-meg-szét pingálni, ugyebár. 

Forrás: The Vader Project

Adott egy lelkes és házias apuka, Jim, aki imád a hároméves lányának, Allisonnak palacsintát sütni. No, nem azt a fajtát, amit mi ismerünk, a vékony, feltekerhető finomságot, hanem azt az igazi, vastagtésztás amerikai változatot. Azt viszont nem is akárhogyan: számtalan elképesztő figurát tálal a gyerek elé.

Hogy miért pepecsel ilyennel egy férfi? Saját bevallása szerint, bár a lánya örömmel fogadja a különleges reggeliket, valószínűleg nem várja el és nem is törődik különösebben vele. Ám Jim apja régen hasonlóképpen érdekes formájú palacsintákat tett elé, olyanokat, mint "a Hold", "a Villanykörte", "a Lufi" és az "Edd meg azt a vackot, mielőtt kihűl" palacsintákat.

Ő pedig valahol kötelességének érezte, hogy kövesse az apja példáját, vagy inkább imígyen tiszteleg előtte. De persze, lehet az ok szimplán annyi is, hogy így mindennap meglepi valamivel a lányát, aki majd felnőttként éppúgy emlékezni fog rá, ahogy ő.

Akárhogy is, érdemes figyelemmel kísérni Jim blogját, ami szinte naponta frissül, és ihletet meríteni tőle. Jim egyébként gyönyörű fejlődéstörténetet is produkál, ha megnézitek az első posztokat, látni, hogy eleinte elég amorf palacsinták kerültek ki a keze alól. Bezzeg most!

Szerintetek létezik olyan gyerek, aki ne gyűrné magába mondjuk a darupalacsintát? És szerintetek lehet ilyen reggeli mellett morcosan indítani a napot?

Forrás: Jim's Pancakes

Elad Ozeri, izraeli designer tervezte azokat a székeket, amiket nemrégiben mutatott be az ICFF-en, azaz a Nemzetközi Kortárs Bútorvásáron. A székek mindegyike egy-egy vadállat - konkrétan elefánt vagy zsiráf, ahogy elnézem -, egyetlen darab akrillapból kivágva, majd melegen meghajlítva. Az állatok egyes testrészei - például az elefánt ormánya és a zsiráf nyaka - pedig nem csupán dekorációs elemként jelennek meg, hanem a szerves részei a bútor struktúrájának.

Szerintem igencsak meggyőzően és ügyesen ötvözi a szülők és gyerekek állatok iránti vonzódását és a modern bútorok tualjdonságait. Az X-lábú zsiráf pedig nemcsak helyes, de még vicces is. Ezekkel a székekkel úgy lehet egy egész állatkertet a gyerekszobába varázsolni, hogy az összhatás színes, légies, bohém és mégis harmonikus lesz.

Forrás: Designboom

Az északi népeket bírjuk. Pont. Ebben az egyben nincs vita kicsiny szerkesztőségünkben. Így a zseniális norvégok sem maradhatnak ki a szórásból és rögtön ki kell kerüljön egyikük bútorkollekciója a blogra. 

A bútorok tervezésénél egy dolog volt, ami vezette Kaja Osholm Kjølås fantáziáját bele a szárnyalásba, mégpedig az, hogy a gyereknek játszania, ugrálnia és másznia kell. Mindenhol és mindennel. A faltól kezdve a kanapéig mindent meg kell hódítani, ami Kaja bútoraival már lehetségessé, sőt, kötelezővé válna, anélkül, hogy  anyának és apának kihullana az utolsó pár szál haja is a berendezési tárgyak testi épsége felett érzett aggodalomtól.

A Bukas barlangja kísérteties hasonlóságot mutat az Our Children's Gorilla koponyabarlangjával - amiről felhasznalo írt napra pontosan két éve -, így hirtelen felkiáltottunk felhasznalo kartársnővel, hogy koppintás zajlik itt, kéremszépen. Aztán vetve még pár pillantást a dologra, elbizonytalanodtuk, merthogy az Our Children's Gorilla kuckó is norvég anyagból készült, Kaja pedig történetesen pont norvég, ami már önmagában gyanús, de még ráadásul díjat is kapott majdnem a barlangjáért, így nem valószínű, hogy azt a bizonyos barlangot ő lemásolta volna. 

A kollekció abszolút és mindent vivő nyertese a fa-mászófal természetesen, hiszen így nemcsak képletesen, hanem igaziból is falra tudnánk mászni a gyerekeinktől. Persze, természetesen nem magunknak szerelnénk fel a falra, szó sincs róla - dehogynem! -, hanem a kölköknek, hogy kiélhessék falmászási vágyaikat és zakózzanak nagyokat, ahogy azt kell.

Forrás: mikromakaroni