ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

Utaltam már rá, hogy az idei, 2011-es év a Nyúl éve, és ez okból kifolyólag valószínűleg itt, ezen a blogon is sűrűbben találkozhatnak a kedves internetező gyerekek nyulas kiegészítőkkel és játékipari termékekkel. Ami nem csoda, hisz a tapsifüles a termékenység szimbóluma, és a gyermekvonalon alkotó designerek fantáziájára is termékenyebben hat, mint mondjuk, a patkány vagy a sárkány.

Az alábbi kiegészítő egyszerű mind az ötletet, mind a kivitelt tekintve, de nem is támaszthatunk túl nagy igényeket, vagy olyat, amit ne valósítana meg ez a nyúlpárna. Puha, selymes párna, aminek az alakja annak ellenére idézi meg a nyulat, hogy a szögletes standard alakon a rávarrt nyuszi fejen kívül semmit nem változtatott a tervező. Lehet díszpárna vagy kettő az egyben alvósálat is. Csak nehogy túlszaporodjanak.

Forrás: Culture Label

Pontosabban szólva tarvarjút, és ezt tulajdonképpen veheti borslengető kollegina akár tudomásul is. Hajszálnyit ugyan még engem is elbizonytalanít, hogy holmi karókon ücsörgő baglyokról, egyéb madarakról nem szól a fáma, ám ma mindent Zaphodbbért, ő legalább nem hint rám semmit.

De tényleg, igazából mi játszódhatott le annak a lelkében, aki ezeket  - az amúgy kétségkívül cukorfalat jószágokat - megalkotta? Madárnyalóka oder póznán ragadt szárnyasok? Szörnyű dilemma, jaj, nagyon nehéz...

Forrás: Yellow Label Kids

A gitárok szeretete genetikailag belém van kódolva apám által, szeretem a látványukat, a fogásukat, a hangjukat, bármilyen gitárról is legyen szó. Az tehát, ha ilyen gitárpárnákat tarthatnék a kezeim között, rendkívül boldoggá tenne.

Gyermeki énemet kicsit elővehetném és jókat bohóckodhatnánk a csajokkal. Szinte látom magam előtt, ahogy jókat ugrálnának a kanapén, fejet rázva és zúzva a képzeletbeli metálra. Ezerszer jobb, mint egy Guitar Hero játék, nem?

Forrás: Le souk 

Voltak már itt a blogon pedálos, lábbal hajtható pléhjárgányok szép számmal, de én most ezeknek egy speciális szegmensét ajánlanám – leginkább a fiús apukák figyelmébe. Azért nekik, mert nem hiszem, hogy az anyukák körében létezne egy olyan markáns fogyasztói halmaz, akiknek szenvedélyes érdeklődése a 60-as évek amerikai automobiljai és a hot rodok iránt odáig fajulna, hogy ilyesmit venne a porontyának. Bár ki tudja…

A My Retro Baby kínálatában találtam ezeket a duplán retro csodákat, amik mellett nehéz lenne szó nélkül elmenni. A hatvanas évek - azóta is bebetonozott - státuszszimbólumainak számító Shelby GT 350-es és a tűzpiros Mustang is megdobogatja az ilyesmire fogékonyak szívét, de az eredetileg 1932-es, hot roddá átalakított Ford furgon az, ami mindent visz. Fekete fényezés, oldschool lángnyelvek, krómozott hűtőrács, fehérszegélyes gumik és vörösre fényezett felni: minden részletében dögös. És még csomagtartója is van. Ha ezzel nem lesz a kölök a játszóterek alfa hímje, akkor semmivel!

Cyr kollegina a múltkor kis esti anyázást tartott a szuperanyáknak szóló kötények felett, nem is értem, miért bukott ki, mikor önmagát mindig csak szerényen megagiganyinak szokta titulálni. De ha már létezik szuperhős kötény - bár a tündéranyás mégiscsak idevágóbb lenne -, hát mutassunk hozzávaló kiegészítőket is ahhoz a vacsorafőzéshez.

Mágikus módon szórhatjuk a sót és a borsot ezentúl a gyerek kajájába - de csak módjával -, és ha netán finnyáskodna, hát elő a zord anyai tekintettel, lóbáljuk meg azt a pálcát és mondjuk dörgedelmes hangon: Abrakadabra! Még a végére sem érünk majd, de már üres lesz a legválogatósabb gyerek tányérja is. Ha meg mégsem, hát legalább röhögésbe csap át egy elég idegölő helyzet. Bár a borsszórót azt hiszem, inkább csak Cyr felé lengetném, őt szoktam borssal megszórni.

Forrás: Arthur Xin

A Veddvelem csapata kisorsolta a 3 szolár robot pack gazdáját, amit a Gyerekszoba és a Veddvelem közös játékában lehetett megnyerni. A három mázlistánk:

Fehér Beja, Pintér Enikő és Jakab Edina.

Gratulálunk! A nyerteseknek a Veddvelem hamarosan küldi - erősen irigykedve és könnybelábadt szemmel - a csomagokat. 

A Pottery Barn Kids-t nem tudnám egyértelműen abszurdisztánba sorolni, bár időnként olyannyira a határon billeg, hogy szinte már csak egy tétova pöccintés hiányzik neki. Mivel azonban láthattunk már tőlük eddig ilyet is, olyat is, rendes vagyok, nem pöckölök.

Emlékszem rá, hogy borzasztott el hagyományosnak mondott gyerekkonyha gyanánt kínált rózsaszín fájdalmuk, ám tagadhatatlan, hogy epedtem ugyanott édesbogár köntösökért és szőnyegekért is. Hogy ez a falon és -ra pakolható teherpolcgány a rábólintós, vagy éppen a jujjviddinnen holmik közé tartozik, azt döntse el mindenki maga.

Részemről egyelőre fejemet vakargatva állok előtte - hogy ne mondjam, megzavarodva szaglászom körbe (nyugi, megjelölni nem fogom). Mert hát jó-jó, van ugyan benne ötlet, de a kivitelezéshez azért nem ártott volna legalább telefonos segítséget kérni.

Forrás: Pottery Barn Kids

Londonban épült fel a legszivárványosabb ház, ami csupa szín a maga minimál módján. A fehér falak között egy nagy játszóház és gyerekbirodalom az egész, legalábbis a színei alapján. A legnagyobb dobás a házban természetesen a csúszda, mert melyik gyerek ne lenne oda meg vissza egy hasonlótól, ami a szobájából egyenesen a nappaliba repíti őt.

Ahol a kanapé is valódi gyerekbarát bútordarab, hiszen az automatikának köszönhetően bármikor dühöngővé alakul, hogy a kölkök dühöngés közben is biztonságban legyenek. Ha meg elfáradnak, megpihenhet rajta az egész csapat.

Kedvencem pedig naná, hogy a szinteket összekötő, de funkciókat elválasztó szivárvány lépcső, amitől olyan érzésem lenne, mintha egy mesében élnék és magam is rajzolt figura lennék csak. Összességében, minden képet jól megvizsgálva, azt kell mondanom, megtaláltam álmaim és a gyerekeim álmainak házát.

A svéd Johan Thörnqvist egy csodálatos szemüvegen keresztül nézi a világot. Egy olyan okuláréval, amin keresztül a felnőttek olyasmit láthatnak, amit egyébként csak a gyerekek. És ezeket a titkokat - nem kis szerencsénkre - papírra is veti. Így mindenki láthatja, hogy milyen csodálatos kis világok rejtőznek körülöttünk, láthatjuk, hogy ki lakik a fügefa ágai között, láthatjuk, hogy egy egész lakótelep épült a használaton kívüli tűzcsapra, vagy épp a falikarra, és azt is, hogy kik sétáltatja a kutyáját a víz alatt.

És a tartalom egy igazán csodálatos formát alakít ki ezeken a képeken. A két világ közötti kontraszt úgy marad meg, hogy az a technikai különbözőségek okán sem tolakodó, sőt a monokróm rajzolt világ teljeséggel illeszkedik a fotókhoz. Zseniális! Minden gyerekszoba falára legalább egy ilyen printet, hogy soha ne felejtsék el a kölkök, hogy a világnak végtelen sok rétege van.

Az én gyerekem külön szobával rendelkezik, ami igaz, hogy csupán hat négyzetméteres, de csak és kizárólag az övé. Van egy hosszabbítható ágya, könyvespolca, több polc még a falon, íróasztala, dobozos tárolói, saját szekrénye, mágneses fala, és persze, rengeteg játéka-könyve. Az ágyneműjét együtt választottuk - és nem is egy van belőlük -, és a kuckós hatást erősítendő, még fehér tüll is van körülötte.

Az én gyerekem szerencsés, még ha vitázom is vele, hogy tegyen rendet a szobájában a sok játék és vicikvacak között, és még akkor is, ha időnként ki van bukva, hogy milyen pici luk már ez, hát még mozdulni sem lehet benne - egyébként egy frászt nem, még a barátai is ott tudnak aludni, igaz, egyesével, és az ajtóval való komoly bűvészkedés segítségével.

Hogy mennyire mázlista - és nem csak a szobája miatt -, azt talán még én sem fogtam fel. Mert ha felfogtam volna, nem taglózott volna le annyira James Mollison fotósorozatának egyik-másik képe, amelyet a Save the Children szervezet felkérésére készített, és amely a gyerekek jogait hivatott propagálni, valamint azt a gondolatot, amit mi is vallunk: a gyerek szobája jelentősen befolyásolja, milyen felnőtté válik, sokat elárul lakójáról és annak életéről. A fotósorozatból aztán könyv is lett a Chris Boot gondozásában. Nézzétek csak!

April Hannah, Brooklyn-i designer egy szép napon gondolt egy nagyot, és úgy döntött, új értelmet ad a fabútorok fogalmának. Gyerekek számára  készült, juhar- illetve diófurnér bútorai praktikusak, könnyűek, a faszéleken - kéretik az előbbi szó elválasztásakor kiskorúak jelenlétében kellő önmérsékletet tanúsítani - körbefutó színes csík pedig igazán vidámmá teszi az amúgy sem kifejezetten konformista szemléletmódon alapuló látványt.

Forrás: April Hannah

Nekem összejött, minden nehézséget leküzdve sikerült a szoptatás. De tudom, hogy sok olyan anyuka is létezik, aki ilyen-olyan okból, de végül összeszorult gyomorral, sajgó szívvel utánanyúl a tápszeres doboznak. És legyek bármennyire is szoptatáspárti, azt kell mondanom, a legfontosabb, hogy a babának - és az anyának - jó legyen.

A tápszeres táplálás egyébiránt csöppet kényelmetlenebb, mint a szoptatás. A tápszer romlékony, éjjel komoly hercehurcával állítható elő, hiszen nem áll rögvest rendelkezésre. Vizet kell forralni, aztán lehűteni, a tápszert pontosan adagolni, kikeverni, és csak utána adható a gyereknek. Aztán meg jöhet a cumisüvegek szétszedése, mosogatása, fertőtlenítése. Szóval, ezerszer inkább kapná elő az ember lánya bármelyik mellét, mintsem erre adja a fejét - abban biztos vagyok.

Azért szerencsére vannak olyan fejlesztések, melyek a tápszeres táplálást is kényelmesebbé teszik egy fokkal. Például az alant látható szerkezet, mely nem kevesebbet tud, mint automatikusan kiadagolni a megfelelő mennyiségű tápszert - ami lássuk be, nagy jóság az éjszaka félkómában számolni próbáló szülőknek, miközben esetleg egy éhes baba visít a háttérben.

Bár a dolog akkor lenne a legtökéletesebb, ha a vizet is forralná és hűtené, majd még ki is keverné a cuccot, azért ne legyünk telhetetlenek. Különben is, ki tudja, mit hoz még a jövő?

Forrás: Baby Buddy

Mármint nem bárkinek is a lábán vannak azok a WC pumpák, hanem ez a kedves kis gumiasztal álldogál pumpákon, asztallábak helyett. Ez pompás ötlet, mert így akár a falra is tapaszthatjuk azt az asztalt, nem mintha annak bármi értelme lenne, mert egy kávésbögrét sem rakhatunk rá, ugyebár, de legalább mutatós faldekorunk lesz.

Szerintem mókás ötlet, kinézetre is kifejezetten tetszik, játéknak tökéletes lenne.

Forrás: Thomas Schnur Product Design

Jó, az utóbbiak nem, csak úgy mondtam. De ha a kisszékek helyett kiskések lennének, most jól illene ide az A.E. Bizottság egyik száma. Itt viszont kisszékekről, puffokról és fotelekről lesz szó, mégpedig az olasz designszférából, a Promemoria tolmácsolásában.

Az 1988-ban, családi vállalkozásban alapított cég termékeit Romeo Sozzi tervezi, és pontosan azt nyújtják, amit az olasz designtól elvárunk: végtelen igényességet, minőségi alapanyagokat és kidolgozottságot, luxust és eleganciát és persze, némi játékosságot is. Szerintem a gyerekkollekciójukkal, a "World of Wonder"-rel sikerült mindezt megvalósítani, kár, hogy valószínűleg az áruk is jellemzően az átlagember számára megfizethetetlen kategóriát képviseli.

A kollekciót egyébként a XVIII. századi bútormanufaktúrák és a viktoriánus stílusú babaházak inspirálták, de ügyeltek arra, hogy a funkcionalitás és a praktikum semmiképp sem sérüljön. Én betenném a gyerekhez, ha lehetne. És Ti?

Forrás: Promemoria

Ha már az egyszeri anyától elvárható - de most tényleg: miért? - , hogy bruttó 2 perc alatt szállítsa esténként a vacsit az összes kölöknek - természetesen csont nélkül eltalálva  a sarj aktuális szíve vágyát, a szállítandó étel aznapra rendelt hőfokát, ad absurdum, a szívószál színét -, legalább a turbó üzemmódhoz viselt köténye legyen alkalomhoz illő.

Multifunkci családanyák esetében Batmother, Supermother, valamint egyéb, meg nem nevezett szuperhősök anyabőrbe bújt jelenléte kézenfekvő,  szemem sem rebbent, ám Harriet Potter még engem is letaglózott. Némileg abszurd a viselet, szó se róla, így aztán, az alábbi öltözékekben felszolgálva a szupervacsi ugyan nem feltétlen, ám az esti röhögés tutira garantált.

Forrás: Bethany Sew and Shew