ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

Ezt a két lehetőséget nyújtja a Ding3000 által tervezett Duel persely. Az ötlet - mint általában a legjobbak esetén - itt is pofonegyszerű: a persely alja domború, két pénzbedobónyílással és két külön kis rekesszel, amelyekre rá lehet írni a neveket. Így két ember tud egyszerre aprót dobálni bele, a persely pedig mindig arra billen, amelyik részében több érme lapul.

Minden zsebpénzt csokira költő testvéreknek ideális: ezzel a persellyel rá lehet őket venni egy komolyabb, de azért nem túl hosszútávú spórolásra, vagy össze is foghatnak, és a hőn áhított zsákmányra közösen is gyűjthetnek pénzt. Miközben még szórakoznak is. Vagy hajat tépnek. A gyerekekre illő rész aláhúzandó.

Falmatricákkal már tele a padlás, de legalábbis igen széles választékot láttunk már itt, a Gyerekszobán. Mégis újra és újra belefutok olyan falmatricákba, amiket kihagyhatatlannak ítélek és meg kell mutatnom. Ráadásul ez, amire most akadtam, újrahasznosított anyagokból készül csakis és leszedhető, átrakható másik falra, ha netán költözni támadna kedvünk. Egyszóval több szempontból is beleszeretős és azonnal-kell kategória.

Forrás: Pop and Lolli

A Beaba cég színes, formás, kézbe simuló "babás" cuccairól már szólt itt néhány szót Felhasznalo bloggerina ételhordójuk kapcsán, velem is szembe jött már idén összehajtható fürdetőkádjuk.

Bár tudom, az anyatej vagy tápszer-melegítés kínjait kénytelen-kelletlen átélők - köztük magam is - nem ájulnak szanaszét a következő babaeszpresszógép láttán, mégis úgy gondoltam, érdemes lehet látniok. Hiszen tetszetős, a konyhapulton állva a kutya meg nem mondaná, hogy nem a reggeli kapuccsínó érdekében tartjuk. Megjegyzem, életemben nem láttam még konyhapulton ácsorgó kutyát, de hiszem, hogy létezik.

Tehát az álca tökéletes, gyereknek köze nincs a készséghez, ő minden esetben mellrecsap. Akkor pedig mit számít az, hogy minimum fél éven belül már bőszen igyekszünk túladni rajta - a melegítőn, nem a gyereken -, rátukmálva boldog-boldogtalanra, csak vigye, lett légyen az távoli ismerős ismerőse, épp az első trimeszter elején.

Forrás: beaba

Elterjedt nézet, hogy az újszülöttek kvázi vakok, ám ez egész egyszerűen nem igaz. Az újszülöttek látnak, igaz, a fókuszuk még nem a legtökéletesebb - bölcs módon úgy intézte a természet, hogy a legélesebben nagyjából arra a távolságra tudjanak fókuszálni, ahol az anyjuk-gondozójuk arca lehet, ha ölbe veszi őket.

Látnak bizony, és még csak nem is fekete-fehérben, hiszen a szem felépítése a születés után alapvetően már nem változik, ott vannak már azok a csapok és pálcikák, ahol lenniük kell. Az viszont tény, hogy a pasztelszínekre nem reagálnak akkora érdeklődéssel, mint a tiszta, élénk színekre, ahogy a sima, egyszínű felületekkel szemben is jobban preferálják a mintákkal tarkított felületeket. Ennek oka nagyon egyszerű: a kontrasztok segítik a látott dolgok értelmezését, feldolgozását.

És mivel a kontrasztok a legélesebben természetesen fekete-fehérben érvényesülnek, naná, hogy az aprónép minden fekete-fehér és mintás dolgot előszeretettel tanulmányoz az ébrenlét nem is annyira rövid ideje alatt.

Ezért aztán biztos vagyok benne, hogy az ausztrál Katey Love fantasztikus grafikáival illusztrált "Mesmerised", az újszülötteknek készült könyv - nevezzük képeskönyvnek, lapozgatónak inkább, hiszen sztori nemigen van még benne - valóban sikert arathat az épphogy csak idecsöppentek körében is. Talán van remény rá, hogy egyfajta hipnotikus transzban ámulva az ábrákon még a hasfájásról is elfeledkeznek.

Ez pedig  - lenyomva kemény négy hasfájós hónapot, nappalt és éjszakát anno a kölökkel -, ha csak öt percig is tart, valódi, hamisítatlan áldás tud lenni a végletekig kimerült, segítség nélkül, a túlélésért küzdő anyának.

Forrás: Book for Newborns

Flora Chang stílusát leginkább az egyszerűség és a letisztultság jellemzi. Ugyanakkor teremtett lényei mind roppant bájosak, legyenek azok állatok, emberek, szörnyek vagy angyalok. És mivel ez a formanyelv mindegyikükön azonos módon ütközik ki, együtt ők a Happy Doodle Land.

De hogy az egység piacosított formában is kézzel fogható legyen, dicséretes módon Chang kisasszony a merchandising lehető legszélesebb palettáját nyújtja, a vinyettától a hajcsaton át a babákig. Ha tehát a családunkban fellelhető nőnemű kiskorú beleszeret ebbe a világba, megteheti, hogy életének a legtöbb szegmensét ezzel dekoráltassa ki.

Olyan nincs, hogy egy gyerek mindenevő legyen, ne válogasson és boldog mosollyal az arcán üljön az asztalhoz minden alkalommal. Vagy van, csak én még nem találkoztam ilyen sikergyerekkel. Az enyémek például jó evőnek számítanak, viszonylag ritkán van problémázás az étkezések körül, bár ezt leginkább annak tulajdonítom, hogy azt főzök a békesség kedvéért, amit tutifix, hogy megesznek és szeretnek, de még így is vannak konfliktusok a nem-eszem-meg-anyaaa témakörben.

A trükközések elkerülhetetlennek látszanak, nem mindegy, milyen tányér és milyen kanál az, amivel megpróbáljuk a gyerekeket rávenni, hogy egyenek. Volt itt már  többféle repülőgépes kanáltól kezdve mindenféle ötlet, amivel több kedvet lehet csinálni a kölkincéknek az evéshez, most épp egy szuperhősöst találtam, szigorúan kisfiúknak. Esetleg fiúsabb lelkű kislányoknak, persze. Ezeknek a figurás étkészleteknek egyetlen veszélye van: könnyen játékba fordulhat az evés. Bár akkor legalább nincs hiszti az étel miatt, csak épp üres marad az a pocak.

Forrás: World Wide Fred

Gyerekkoromban szinte minden otthon alapfelszereltségéhez hozzátartozott egy matrjoska-baba. Illetve egy egész család ugyebár, merthogy ez tradicionális orosz játék több egymásba helyezhető-rejthető gömbölyded formájú babából áll - már ha valaki nem látott még ilyet. Ami persze teljességgel elképzelhetetlen, mert már itt, a Gyerekszobán is többször kitárgyaltuk őket.

Aztán a történelem a glasznoszttyal meg a peresztrojkával megspékelve elsodorta a matrjoskákat is, és olyan mutációkat dobott fel, amik jobbára a jóízlés határán egyensúlyoztak, jelenítsenek meg akár politikusokat, NBA sztárokat vagy épp a Beatlest. Szóval nem igazán láttam a formában potenciált. Eddig. Mert most beleszaladtam a Matryoshka Madness-be. 

Teljesen átértelmezik a formát, miközben ezzel közelebb maradnak a tradicionális mintákhoz, mint bármelyik fentebb említett újkori próbálkozás. És nem csak abban modernek ezek a babák, hogy nem fából, hanem műanyagból készülnek! A színek és a témák egyaránt eltaláltak, akár azt is elképzelhetőnek tartom, hogy még egy tinédzser sem érezné túl ciki szobadekorációnak.

Rám mindenesetre inspirálólag hatott. Lehet, hogy beszerzek valahol egy matrjoskát és átfestem… És ha más is így tenne, ne habozzon megosztani velünk!

Ninna Kapadia designer alkotta ezeket a fél lábon tornázó,  mókás robotokra  emlékeztető asztali lámpákat. Törzshajlítás, fejfordítás, laposkúszás, vigyázz, kész, fény! Egyszerű, mégis ötletes, a lámpafej világító dobozán elhelyezett papíron még a pizsama fellövése után is sebtiben megírható az elmaradt lecke, elolvasható a kedvenc könyvből az az elalváshoz szükséges egy-két (20-30) oldal.

Ha pedig nem csap vele nagy zajt a büdös kölke - de miért is csapna, nem érdeke - tűzdelt szüleje is elégedetten bújhat ágyba. Mert hát időnként az is megnyugvással tölthet el, amiről nem tudunk. És ugye, ebben mindannyian egyetértünk: ez legyen a legkevesebb.

Forrás: Hommin

Ezen a projekten ugyan jó eséllyel legkésőbb kisiskolás korunkban túlestünk már, de sosem árt a régi tudás felelevenítése. Ha a gyerek már iskolás, akkor kötelező ott állnia az íróasztalon, de ha óvodás-bölcsődés, bizony akkor is alapfelszerelés lesz a gyerekszobában legalább egy ceruzatartó a rajzasztalra.

Amihez nem kell súlyos ezreket elkölteni a papírboltban, csak kapjunk elő három konzervdobozt, némi színes spárgát vagy fonalat, ragasztót, pár díszes kiegészítőt, és a két praclinkat. Esetleg a gyereket is, hátha lelkesen segédkezik majd a saját kiegészítőinek elkészítésében - amúgy ökobarát módon.

Az elkészítési útmutató annyira egyszerű, hogy most csak belinkelem, s bár angol a szöveg, biztos vagyok benne, hogy senkinek sem fog nehézséget okozni a megértése. Aki pedig már nagyon benne van, fejlessze tovább, karácsonyi ajándékokhoz is jó kiinduló ötlet. Jó munkát!

Forrás: Craft Passion

Nem tudom, Rátok milyen hatással van az alábbi ökoló, én ahogy megláttam, sebtiben és megállíthatatlanul Weöres Sándort kezdtem "szajkózni", nyelvbicsaklásig. Thomas Shell designer kartonhátasa a szeptemberben megnyílt London Design Fesztiválon tűnt fel - hogy aztán azon melegében a Gyerekszobán felsorakoztatott többi hintaló-kedvencünk közé billegjen.

Nem vitás, méltán.  Még akkor is, ha a rászabadított csemete néhány hónap alatt valószínűsíthetően ripityává gyalázza. Hiszen akadnak még az életben jócskán múló örömök, nemde?

Forrás: Ecorocker

Pepe Heykoppnak nagyon megtetszett James Gulliver Hancock rajzán az egyik szék. Előbb csak kiszínezte, majd szabad utat engedett a fantáziájának, és valami nyakatekert asszociáció során áthangszerelte az ülőalkalmatosságot építőkockára. És persze, meg is valósította. Az eredmény nagyon impozáns, bár vannak néminemű kétségeim a stabilitását és a funkcionalitását tekintve.

Persze, ha enteriőrben gondolkodunk, akkor nem árt még pár hasonlóan kialakított berendezési tárgy. A derék hollandus is ezen a véleményen lehet, mert a szék mellé összedobott egy nyolckaros csillárt is. Nem annyira meggyőző, mint a kiinduló darab, de nem rossz. Én, személy szerint várom a folytatást és a kollekció további darabjait…

Forrás: Pepe Heykoop

Zseniális, már-már arcpirítóan egyszerű ötleten alapul ez a játék. És nemcsak a gyerekeink találják majd szórakoztatónak, de azok a szülők is, akiknek a fejből mesélés nem megy olyan könnyen, mint ahogy azt Vekerdy elképzeli. Mert a kockák segítségével nem lesz szükség mesekönyvre.

A Story Cubes gyakorlatilag kilenc dobókockából áll, amelyek oldalain egy-egy kép látható. A feladat roppant egyszerű: dobjunk a kockákkal, majd vágjunk bele, hogy "Egyszer volt, hol nem volt..." és kerekítsünk egy olyan mesét, amelybe beleszőttük mind a kilenc támpontot, vagyis képet.

A titok a gyártó oldala szerint csak annyi, hogy ne spirázzuk túl a dolgot: csak kezdjünk el beszélni-mesélni. A többi majd jön magától. És idővel talán már a kockákra sem lesz szükségünk, maximum akkor, ha a gyerek előkapja, hogy most Ő jön - Te meg hallgass!

Forrás: Rory's Story Cubes

Mihez kezdjünk a gyerek megunt/sérült játékaival? Én, személy szerint, mondjuk kidobnám őket. De másoknak azért vannak ötleteik: például dinót vagy szobrokat építenek belőle. Hasonlóképpen gondolkozik Ryan McElhinney designer is, aki jópár játékot összegyűjtve - a babáktól az autókig, igen széles skálán mozogva - képzőművészeti, de mégis funkcionális alkotássá gyúrta át azokat. Lámpák és tükrök lettek arany és fekete színekben pompázva a játékokból.

Nevezhetnénk az ilyet az újrahasznosítás művészetének is, de persze ez csak akkor lenne igaz, ha tényleg kidobásra szánt játékok lennének beépítve az alkotásokba. Így azonban inkább érdekesnek, mint szépnek mondható tárgyakat hozott létre belőlük, amik annyi játékfigurát tartalmaznak, hogy órákig lehetne bogarászni mi mindenből vannak összerakva.

A Toysaurus-szal az internet nagy játékraktárából rám borultak az újrahasznosítás jegyében készült állatokat mintázó szobrok, és ezeket most annak rendje-módja szerint meg is osztanám a kedves internetező gyerekekkel.

Robert Bradford kutyaszobraihoz játékokat is felhasznál, de igazából nem nagyon válogat a felhasználandó anyagok terén. A lényeg, hogy a végeredmény összhatás tekintetében a lehető legélethűebben mintázza az ember legjobb barátját, a kutyát. Ez legtöbbször nagyon jól sikerül, sőt, olyannyira jól, hogy a kollekció jelenleg a Világkiállítás közönségét ejti ámultba Sanghajban.

Számomra az az egyik legnagyobb élmény a szülőlétben, hogy valakinek te mutatod meg a világot, te avathatod be egy rakás titokba, tudásba. Jó érzés ez, akárhogy is nézzük. Mert a világ nagy, érdekes és sok mesélnivalót tartogat, még akkor is, ha erről a mindennapok kis mókuskerekében hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A gyerekeink mindenesetre emlékeztetnek rá, újra felnyitják a szemünket a kis csodákra, mi pedig mutathatunk nekik újabbakat.

És olykor arra is van lehetőség, hogy az egész világot eléjük terítsük. Nem is kell ehhez más, csak egy térkép, a maga színeivel, girbegurba vonalaival, apró és nagyobb betűs, sokszor kiejthetetlen neveivel. A vizek kékjei, a nagy barna és zöld foltok, és az Antarktisz fehér jégsapkái, az utak hálózata, az országhatárok mind-mind olyan titkokat rejtenek, ami nagyon érdekli a gyerekeket, és számtalan kérdést szül bennük. A kérdések pedig alkalmat adnak arra, hogy a szülővel jó kis beszélgetések folytatódjanak.

Ezért aztán érdemes a térképet bevinni a gyerekszobába is. Mivel színes, mozgalmas és változatos, bármilyen formában jól mutathat, ahogy azt majd a képeken is láthatjátok. Elsőként kezdjük azokkal a gyerekszobákkal, ahol a térkép a falra került - burkolatként. Merthogy térképből már tapétát is gyártanak, például a Cox and Cox-nál.

Persze, nem muszáj tapétát használnunk, vehetünk nagyméretű térképeket is, amivel aztán beburkolhatjuk vele az egész szobát - ez esetben inkább egyszínű, egyszerűbb bútorokat válasszunk, hogy ne legyen átláthatatlan a helység -, vagy csak az egyik falat, így hangsúlyosabbá - és sokkal színesebbé - téve azt az egy oldalt.