ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

Bizarr és abszurd ez a kiborggá átalakított babagyűjtemény, ezt nyugodtan kijelenthetjük. Olivier Pauwels művészeti projektjének lényege, hogy régi, hagyományos porcelánbabákat alakít át - valamilyen indíttatásból - kiborggá.

Jó eséllyel túl sok Star Treket nézett és most kollektív tudatot hoz létre babákon keresztül, de az is lehet, hogy az oviban elvették tőle a játékkatonáit és attól érzi a késztetést, hogy most porcelánbabákat molesztáljon.

Persze megint cinikus vagyok, a művészetet kell ebben nézni, nem is értem, miért nem értem  meg végre, hogy a művészetbe bármi belefér, akár még játékbabák kiborgizálása is. Ha adódna lehetőségem természetesen elmennék egy kiállítására.

Van annál jobb dolog, mikor alszik a gyerek, és szülőként csak állunk felettük, lesve, milyen nyugodt, békés az arcuk, minden vonásuk? Ki ne próbálta volna találgatni ilyenkor, hogy a szétvetett lábú-kezű kölök fejében vajon éppen milyen álmok pörögnek serényen?

Szerintem mindannyian így vagyunk: gyönyörködünk és találgatunk. Ám egy anyuka, Adele, úgy döntött, ő nemcsak találgatni fog, hanem bizony meg is próbálja megjeleníteni a kislánya, Mila álmait. Mégpedig fotókon. Olyan képeken, melyen a gyerek, az éppen mélyen álmodó, napközbeni csendes pihenőjét alvó baba a főszereplő.

Olvasónk, Edina levele után találtam rá a lenti gyerekszobára, s persze, hogy rögvest úgy éreztem, látnotok kell Nektek is! Nemcsak azért, mert itt is rebbenő pillangók teszik különlegessé a szobát, hanem azért, mert egyéb megoldásaiban is különleges.

A szoba ugyanis alapvetően nem is szoba, eredetileg egy tipikus, amerikai otthon gardróbszekrényként szolgált. Ám amikor jött az újabb gyerek, hirtelenjében helyet kellett találni neki, némileg szeparáltan, de mégis közel a szülőkhöz. Így aztán a gardrób átalakításra került.

Két harmadéves fotós tanonc, Samantha Harvey és Anna Brooks azt a feladatot kapták az egyetemen, hogy fotózzanak osztályokat. Fel  is kerestek egy iskolát, hogy szeretnének képeket készíteni a gyerekekről. Mivel a szülők nem voltak jelen és nem adtak beleegyező nyilatkozatot sem a fényképezéshez, az igazgató úgy engedélyezte a fotózást, ha a gyerekek arca nem látszik a képeken, így készültek az alant látható, háttal ülős osztályképek.

Ez a kis történet felveti azt a kérdést, hogy ez súrolja már a paranoia határát vagy még belül van a személyiségi jogok és a gyerekek védelmén? Etikai kérdést kell vajon csinálni egy ilyen fotózásból? Ti mit szólnátok, ha az iskolából azzal jönne haza a gyerkőc, hogy lefotózta két egyetemista az osztályt? Felháborodnátok? Én valószínűleg inkább kérnék a képekből egy-egy darabot.

Forrás: Samantha Harvey és Anna Brooks

Nos, ha megvettük az iskolatáskát, akkor nem árt, ha még azelőtt megtöltjük, hogy a készletet és a kínálatot a hasonló motivációval bíró szülőtársaink meg nem tizedelik, miközben nagy tömegben ellepve a bevásárlóközpontokat, jelentősen lecsökkentik a vásárlás közbeni komfortérzetünket. Persze nagy játékterünk nincsen a beszerzés során, hiszen a legtöbb pedagógus a bejáratott tanmenetéhez igazodó listával rendelkezik, amitől eltérni csak kis mértékben és csak erősen megalapozott indokkal lehet.

Választási lehetőségünk szinte kizárólag a rajzeszközök terén van, itt viszont az átlag magyar szülő hajlamos rossz döntések sorával megnehezíteni gyermeke számára az egyébként is döcögős vizuális nevelést. Alapelv, hogy ne sajnáljuk a pénzt! Nem azt mondom, hogy feltétlenül többezer forintos mókusszőr ecsetekkel kellene felszerelnünk a porontyunkat, de inkább ebben az irányban essünk le a lóról, mint hogy szerencsétlen kölöknek a célra teljességgel alkalmatlan eszközökkel kelljen képzőművészeti alkotásokat létrehoznia.

Néhány hiba, és néhány tanács - persze ahány ház annyi szokás, és sokaknak ezektől sokkal fontosabb a tisztasági csomag, meg a tornazsák tartalmának összeállítása - a tízórais dobozról nem is beszélve:

1. Gombfesték

Szerintem az akvarell az egyik legnehezebb technika, nem tudom, miért erőltetik a temperával szemben, de ha már ez van, akkor igyekezzünk olyat venni, amiben a pigmentek dominálnak és kötőanyag vízben jól oldódik. Nyissuk ki bátran a dobozt, ha lehet, és húzzuk végig az ujjunk az egyik gombon, ha befogja, akkor nagy gond nem lehet. Ha ez nem megy, vagy nem merjük, akkor kerüljük a fényes, töredezett gombú festékeket. Még akkor is ha „ajándék” ecset vagy vizes tál jár hozzá.

2. Ecset

Röviden: puha sörte, kemény kötésben. Ez utóbbira utaló legfontosabb jel a fa nyélen a fém foglalat. Soha ne vegyünk műanyag nyelű és szana- meg széjjelálló vastag sörtéjű ecsetszerűnek nézhető tárgyakat, mert az csak arra jó, hogy a gyerek megutálja a festést. A drágább eszközöket viszont karban is kell tartani, fokozottan oda kell figyelni a tisztításra és a tárolásra. Például nálam jól bevált praktika a tisztára mosott ecseteknek szájjal (és nyállal) formára igazítani a frizuráját.

Edina egyszer már küldött nekünk levelet, akkor állkoppanós pick-up rejtőzött a csatolt képeken. Most a következő üzenetet kaptuk tőle:

"Kedves Gyerekszobások!

A jól sikerült autó után elküldöm a másik alkotás képeit,ami korábban készült ugyan,de akkor nem éreztem késztetést,hogy bemutassam.

Mostanáig!

Bár ez nem az "áll leesős" kategória,viszont ez is adhat némi ösztönzést a hasonszőrű szülőknek.

Már a lilára festést is a mi követtük el Apukával szoros együttműködésben, aztán akcióba lendültem és jött a dekorálás.

Nem tudom, hogy az egyszerűbb módját választottam-e,  de kompresszort,festékszóró pisztolyt és egy sablont használtam.

Majd fújtam, és fújtam, és fújtam...

Végül az eredmény, akár a danaiszlepkék vándorlása.

Üdvözlettel: Edina"

Nálam ugyan a falszín inkább rózsaszínnek látszik, ám a lepkék álomszépek. Azért annyit még szeretnék tudni, vajon mennyi ideig tartott felfújni ezt a rajnyi pillangót!

Ha Nektek is van a tarsolyotokban valami saját kezűleg készített szépség, amivel a gyereket leptétek meg - játék, dekor, bútor -, ne habozzatok, elő a fényképezőgéppel és a klaviatúrával! Levelet kérünk ide, Alkot az Olvasó tárggyal!

A horrort filmeken szeretjük, mert borzongani, félni kicsit jó. És a gyerek íróasztalán mit szólnátok egy kis szemkitolásos borzasztósághoz? A designerre ráférne pár év pszichoterápia, mert szinte biztos vagyok benne, hogy baltásgyilkos hajlamokkal rendelkezik az, akinek kipattan a fejéből egy ilyen ötlet, hogy a baba véres szemgödre legyen a hegyező és öklendezze fel a szájából a forgácsot.

Beteg, de azért hatalmas ötlet is, valljuk be még vicces is a maga morbid módján. Abszolút az abszurdisztán és a kiskorúaknak-soha-be-nem-szerzendő-cuccok címke alá sorolandó.

Forrás: Living Dead Dolls

Nem, szerencsére még nem süllyedt nagy riválisa szintjére a svéd áruházlánc, hogy mindenféle órettenet - például versenyautó formájú - ágyakkal bombázza a gyermeküket kényeztetni vágyó szülőket. Ám mégis lehet a járműrajongó kisfickóknak autós ágyuk az IKEA kínálatából, ha a kedves szülők hajlandóak némi barkácsolásra.

Mert bizony itt ismét egy hackelt IKEA termékről van szó. Méghozzá egy szimpla Vikare ágy átalakításáról, amihez pusztán minimális kézügyesség és igazán csak pár óra - mit óra, perc! - szükséges. Az eredmény viszont igencsak esztétikus, ha fiam lenne, bizisten magam is belevágnék.

A Barbie babákhoz fűződő viszonyomat és ellenszenvemet ismeritek már, így ezt nem elemzem újra, csak annyit mondok, hogy tagja vagyok a Die Barbie Die! mozgalomnak. Mégis most olyan Barbie babák jöttek szembe velem, amikre még én is azt kell mondjam, hogy tetszenek.

Tervezőjük, az angol Dan Lee, önjelölt művész, aki 10 éve szórakoztatja magát azzal, hogy átalakítja a babákat. Ragaszkodik a Barbie formátumhoz, kihívást lát a méretükben és az egyenarcok egyénivé alakításában.  Részemről üdvözlöm, hogy ő ebben örömét leli és sorra gyártja a babákat, mert párat szívesen megszereznék belőle magamnak a csajoknak.

Hallottatok már tornaterem padlójából készült bútorokról? Ugyehogy nem. Soren Rose designer nosztalgikus hangulatba kerülve, életének egy jóval egyszerűbb időszakát - amikor még egyéb dolgunk sem volt, mint az órákon vihogni és koptatni tornaórán a parkettát - kívánta felidézni, amikor kiötlötte a tornatermi padlóból készült bútorokat.

Az első kollekció valóban és tényleg egy gimnáziumi tornaterem parkettájának felhasználásával készült, az eredeti felfestéseket díszítőelemként meghagyva. Ez persze csak egy limitált szériás kiadás volt, most már, a tömeges gyártásra dán tölgyfából készülnek a bútorok, de a tornatermi design megmaradt, ezzel idézve fel az iskolai miliőt a gyerekszobában.

Kedves Internetező gyerekek, képzeljétek el, hogy voltak idők, amikor nem volt internet és benne flash-játékok! Megvan? Szörnyű, mi? Na, épp ezért képzeljétek el, hogy ebben a világban azért vannak kvarcjátékok. Aki nem tudja, miről beszélek, vagy már csak nagyon halványan emlékszik rá, az kérdezzen rá valamely közelében tartózkodó középkorúnak mondható ismerősénél. Vagy olvasson tovább…

A kvarcjátékok tulajdonképpen a kézi konzoljátékok nagyon egyszerű ősei. És ez az egyszerűség mind a játék megjelenésre, mind a játékmenetre egyaránt értendő. Jobbára reflexfejlesztő kapd el-lődd le-kerüld ki a pixelt algoritmus körül forgott a dramaturgia, valami analóg szintetizátort mímelő 5 hangjegyű kísérőzenével a háttérben.

A megjelenítés természetesen jobbára egyszínű volt, de a grafika ezen felül is erős kihívásokkal küzdött. Szóval a képzelőerő ezeknél a játékoknál még mindig aktív hézagkitöltő szereppel bírt, ha nem is olyan hangsúlyosan, mint egy kupac fakockánál. De a 80-as évek elején még ezek a most már primitívnek mondható játékok is ritkaságszámba mentek, és hatékony népszerűség-felhajtó tényezőként hatottak.

Főleg a komolyabb megjelenésű, nagyobb kijelzőjű, némiképp elágazó történetvezetésű játékokért álltak sorba szünetenként a kisdobosok és úttörők. Ilyen volt például a Western Bar, ami már a kinyitható kivitelével is tiszteletet parancsolt. Maga a játék az akkori technikai szinten tökéletes westernfilm hangulatot árasztott, hozva az összes klisét a gépzongora hangzással egyetemben. Ráadásul több fejezetre és bónuszpályára volt bontva a történet, ami szintén ritkaságszámba ment.

Persze mindenkinek megvolt a kedvence, netán a sajátja, amit aztán pont akkor unt meg amikor a piacon megjelentek a hasonlóan nagysikerű tetriszek.

Ha már Szuperapu pénteken elemezte nekünk az iskolatáska-vásárlás mikéntjét és szempontjait, jöjjön hétfő délelőttre is egy táskás poszt, ami csak egy szempontot néz: a designt.

Mert a vállon keresztbevetett és minimál designnal megáldott iskolatáskák nem épp a praktikusságuk és kényelmességük miatt kerültek az ujjaim alá - bár azt írják ergonomikus kialakításúak -, hanem mert előhozzák belőlem a hú-de-jól-néz-ki sóhajtásokat.

Ami miatt aztán végképp úgy döntöttem, hogy meg kell mutatnom a Coq en Pate táskákat, az a bőrtáska, ami totál szétpatentolható, kihajtható és belül überhelyes nyomimacit találunk. Nem mintha gyakran kéne kihajtogatni egy iskolatáskát, de akkor is, deisgnból ötös.

Amikor én indultam neki a közoktatás rögös országútján, hogy kellő tudást és tapasztalatot gyűjtve jól felvértezzem magam a nagybetűs élet kihívásai ellen, még vergődött a kádári hiánygazdaság. Most nem arra gondolok, hogy ritkán volt a boltban margarin, hanem arra, hogy szüleimet nem zavarta meg a bőség az iskolatáska kínálat terén (sem). Nem úgy minket most, hogy a nagylány iskolaköteles korba lépett.

Nem könnyű a választás, és egyelőre ott járunk, hogy az irányelveket próbáljuk megfogalmazni, amik mentén talán sikerül szeptemberig dűlőre jutnunk. Lehetne a gyermeknek vintage hátizsákja, és bár nem értené a döntés mibenlétét meg a mögötte húzódó nosztalgiázás rózsaszínű révületét, de ha nekem jó volt, talán neki is megteszi majd. Persze nem így lesz, mert megkérdezzük az ő véleményét is, elvégre neki kell majd diszponálnia magát a leendő hordozó-alkalmatossággal.

1. Ne vegyünk olcsó táskát. A minőség általában többe kerül, viszont tovább is bírja és így hosszútávon akár még olcsóbban is kijöhetünk. Persze nem kell feltétlenül egyenlőségjelet tenni a márkás termékek és a jó minőség közé, mert ugye elvileg mindent Kínában gyártanak, amit meg nem, az hamisítvány.

2. Ne vegyünk aktuális tini- vagy rajzfilmhősökkel dekorált táskát, mert bár a gyerek erősen ebbe az irányba terelgetné a fizetőképes családtagok figyelmét, muszáj rávilágítanunk, hogy az évek múlásával akár még kényelmetlen is lehet egy Hannah Montanás táska.

3. Ne vegyünk kicsi táskát, még akkor se, ha gyerekhez viszonyítva ijesztőnek tűnik egy-egy nagyobb darab. Az első pár évben úgysem kell sűrűn cipelnie, a későbbiekben pedig jól jönnek majd azok literben kifejezett plusz tárolási lehetőségek.

A hintalovak itt a Gyerekszobán mindig is kitüntetett figyelmet élveztek, Zaphodbb aprólékos hintalótörténeti áttekinésétől pedig ripsz-ropsz képbe került az is, aki még távolról sem látott hasonló jószágokat.

Annyi félét-fajtát szemlélhettetek meg már belőlük az elmúlt évek során, hogy nem is győzöm felsorolni.  Némelyikük lóságához kétség nem férhetett, bár Tim Wigmore fejetlen egyszálnyerge engem azért gondolkodóba ejtett. A lovakhoz mindössze patája okán csaphatnánk a hintabárányt, bár kénytelen vagyok beismerni, hogy rendszertanilag ez a fajta besorolás elég gyenge lábakon áll, még akkor is, ha az ujjak számától eltekintünk.

De segond, hiszen mások még távolabb állnak a patásoktól: gondoljunk csak a húsvéti hintanyúlra, a hintamedvére páratlan, illetve páros kivitelben, vagy az inkább valamiféle robokutyra hajazó, modern felfogásban megalkotott játékszerre.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy voltak - vannak és lesznek -

a) lónak látszó hintalovak

b) hintalónak látszó nemlovak,

c) hintalovak közé sorolt, hintalónak távolról sem látszó nemlovak

Ez utóbbi, bár kinézetre cseppet sem "c" kategóriás képződmény a Rocking Frog által rétegelt bambuszlemezekből megalkotott hinturu. Hogy pedig még egy kis csavar legyen a történetben, ha megunta a ringást, Zsebibaba bármikor kiszállhat a buliból.

Clëmence Joly kicsit továbbgondolta a plüss sonkákat és egy egész kirakatot rendezett be puha pamut húsárúval. Persze egy piacon, méghozzá a Broadway Marketben Londonban, és ebből egyből kiderül, hogy nem gyerekjátéknak szánta a kötött hentesárú készletet, hanem egyfajta művészeti gegnek. De ha én hentes lennék, vagy lenne egy gyerkőcöm, aki efelé a kétségtelenül hasznos és szép szakma felé tendál, hát én biztos beszerezném neki az egész kollekciót. Disznófejet és véreshurkát is. (Sőt kacsafarhátat is, bár az itt nincs.)

Vagy megköttetném a nagyival…